Vintage konyha
A vintage konyha világos, hangulatos, békés. Az a fajta konyha, ahol jólesik leülni, időzni, beszélgetni egymással. A vintage konyha kedves hangulatú, mégis, valahogy elegáns.
Erre a konyhára mondjuk, hogy az otthon tűzhelye, a vendéglátás szíve. A vintage konyha nem sablonos, sőt, gyakran teljesen egyedi.
A vintage elemeiből, színeiből teljesen a saját ízlésünkre szabhatjuk a konyhánkat. Olyanra, amilyenben igazán otthonosan érezzük magunkat, amelyben pihentető már az is, ha leülünk kávézni.
A vintage jellemző elemei a világos színek, régies megjelenés, nyitott polcok, fűszernövények és szép kerámia tányérok, bögrék és tárolók.
Vintage konyha - Tárolók
A vintage konyhában a legapróbb konyhai eszköz, kiegészítő is meghatározója lehet a hangulatnak. Hiszen a nyitott polcokon minden szem előtt van.
Van egy típusa a konyhai „edényeknek”, amiből sok kell, éppen ezért fontos, hogy milyen színű, milyen stílusú és mindezzel milyen kisugárzást ad a konyhánknak. A tároló edények, dobozok.
Ezek a tároló edények lehetnek fakanál vagy méztartók, de ilyenek a kisebb – nagyobb fűszertartók és vajtartók is. jellemzően világos vagy natúr színűek, és vintage mintásak.
Vintage konyha - Kerámia porcelán tányérok és tálak
A konyha legalapvetőbb eszközei a tálaláshoz szükséges tányérok és tálak. A terített asztal a konyha fénypontja. A szépséges kerámia tányérok, és a színben – mintában hozzáillő tálak, bögrék és fűszertartók harmóniája a családi étkezés igazi fűszere.
A vintage porcelán tányérok színe is többnyire világos, jellegzetes vintage mintákkal díszítve. Mint a békebeli virágos mezőket idéző romantikus rózsás, levendula mintás tányérok.
Népszerűek az antikolt, tört fehér színű tányér készletek is, melyek nagymamáink étkészleteire hasonlítanak, és a gyermekkorunk ebédhangulatát hozza vissza nekünk.
Vintage konyha - Kávézó és teázó készletek
A vintage kávés és teás készletek nem csupán egy békésebb, de egy sokkal egyszerűbb és nőiesebb világ hangulatát adják nekünk. Képzeljük el a kávéházakban beszélgető hölgyeket, vagy a tea-délutánok hangulatát.
Egy rózsás vagy levendula mintás porcelán bögrében, melyet az alátét tányérra teszünk le halk koccanással, teljesen más reggelt ad nekünk, mint egy átlagos kávébögrével való rohanás.
A kávéscsészék és teás készletek mintázata többnyire virágos, antikolt, de a választékban lágy pasztell színű, vagy matt fekete csésze is található.
Közben persze, a vintage is halad a korral, miközben ő maga a kortalan múlt. Már kaphatóak a vintage hangulatú dupla falú porcelán utazóbögrék is, azokra a reggelekre mikor kevés az időnk.
Vintage konyha - Textil kiegészítők
A vintage konyha másik olyan eleme, mely rengeteg darabban van jelen a konyhánkban, azok a textilek. Asztalterítők, konyharuhák, edényfogók, edényalátétek és kenyeres kosarak.
A textilek jelen vannak a konyha minden pontján, nem csak a terített asztalon, ezért alapvetően meghatározhatja a hangulatunkat, és a konyha alap színeit is.
Összegezve
A vintage konyha hangulatos és egyedi. A jellegzetes elemekből válogathatjuk össze azt, ami illik a személyiségünkhöz és a konyhánkhoz. ezek az elemek a nyitott polcokon a fűszernövények és tárolók. A textilek a konyha minden szegletében, és a terített asztalhoz szükséges porcelán bögrék, tányérok és tálak.
A vintage konyha világos, nyitott, és folyamatosan fejlődő. Egy újabb fűszernövény az ablakpárkányra, egy új kávés készlet reggelre, vagy egy új asztalterítő. Ahogy változunk, változik a konyhánk is, csak a vintage változatlan.
-
Publikálva
lakberendezes, vintage, vintage konyha, vintage lakberendezes