Vidd Provance levendulamezőit az otthonodba!

A levendula mezők színe és illata maga a végtelen nyugalom. A kék és lila színek nyugtatja a szemünket és az elmét. A levendula illata pedig nyugtatja a fizikai testet és az érzelmeket is. A levendula szó szerint lelki békét ad.
A levendula mintás termékek pedig ennek a nyugalomnak a hangulatát adják nap mint nap. Ezért szeretjük levendulával díszített tányérokat, bögréket és más szépséges tárgyakkal körülvenni magunkat.
Összeszedtük most a levendulamezőket idéző termékeket, melyek az egész lakásban nyugalmat és békét adhatnak nekünk a használatuk során.
Levendulás termékek a konyhában
A konyha az, ahová már félálomban megyünk reggel, alighogy kinyitottuk a szemünket, és ez a hely az, ahol a nap végén megisszuk a pohár vizet, mielőtt lefeküdni indulunk. Ha a konyhában levendula díszítésű tárgyakkal vesszük körül magunkat, jobban indul a napunk, és jobban alhatunk a nap végén.
Béke, nyugalom, stressz oldás.
Levendulás Tányérkészlet
Az vagy amit megeszel és amiből megeszed. A levendulás tányérból békésebb hangulatban eszünk, és az étel is nyugodtabb rezgést adhat nekünk. Érdemes kipróbálni. nem csak szép, de hatásos is.
A 18 darabos levendulás tányérkészlet 6-6 db levendula mintás mélytányért, lapostányért és desszertes tányért tartalmaz.
Levendulás Fűszer- és Méztartók
A tálaláshoz és a családi ebédhez tartoznak a fűszer és méztartók is. A kerámia méztartó oldalát kézzel festett levendula virágok díszítik, tetején Méz felirattal.
A levendulamezők végtelen nyugalmát adhatja a gyönyörű méztartóból fogyasztott méz. Minden nap egy kis kanál méz ebből a csodálatos méztartóból megédesíti a napjaidat.
A fűszer és méztartók magyar szakemberek által, különleges kézi festéssel készültek. Az egyedi öntési technológiai eljárás során a mintát a máz alá festik, melynek köszönhetően a mindennapos használat és a kézi mosogatás sem okoz fakulást, elkenődést vagy kopást. Szép és strapabíró.
Levendulás falióra
Egy kis provence-i hangulatot varázsolhatsz otthonodba ezzel a levendula virágokkal díszített faliórával. Nagyszerű és praktikus lakásdekoráció otthonodba. A falióra mérete: 17 cm, anyaga fa.
A szépség és praktikum képviselője, levendulás falióra. Díszítheti a nappalit, a hálószobát, a konyhát, és ajándékválasztásnak is kitűnő.
Levendulás termékek a lakáson kívül
Vigyük magunkkal a levendula békéjét az otthonunkon kívülre, a munkahelyünkre is. Osztozzunk a levendulamezők szépségén és békéltető hatásán a többiekkel is.
Levendulás Vizes Palack
Egyszer használatos vizes palackok helyett használjunk üveg úti palackot. Ezzel kíméljük a környezetet és a saját lelkiismeretünket is. Ráadásul kevesebb lesz a szemét körülöttünk, és biztosan lesz vizes üveg a kezünk ügyében.
A levendulás vizes palack, úti flaska, borosilicate üvegből készült, mérete 550 ml.
Műanyag Frissen Tartó Ételhordó Táska Levendulás
Házi kosztot viszünk a munkahelyünkre? Nagyszerű!
Vigyük levendulás frissen tartó ételhordó táskában. A táska praktikus és szép, ráadásul a levendula díszítésre nézve biztosan jobb hangulatban fogyasztjuk majd el az ebédet.
A csodás levendula virág ihlette műanyag frissen tartó ételhordó táska; zöld, lila virágokkal, pillangókkal díszítve. Mérete 22x12x16cm.
Levendula Párologtató 100ml Pálcikás
Vigyük a levendulamezők színét és illatát a nappalinkból a munkahelyünkre is. Használjunk párologtató pálcikát, ha ez nem zavarja a munkatársainkat.
Ezzel a levendula illatú párologtatóval a virágzó nyári provence-i levendula mezőkön érezheted magad.
Francia levendulás kézműves szappan
La Savonnerie De Nyons kézműves szappan manufaktúra Provence szívében található, ahol a szappangyártás évszázados múltra tekint vissza. A manufaktúrában felhasználják a környék bio gazdaságaiban termő alapanyagokat és provence végtelen levendulamezőinek terméseit a szappanok előállításához. A szappanokat shea vajjal és nyons-i oliva olajjal dúsítják. A levendulás szappanok csodás, megnyugtató illatával egy fáradt nap végén jól fog esni az esti fürdőzés. Illata megnyugtat és elbűvöl.
Összegezve
A levendulás termékek díszítése, a szépséges és kellemes illatú levendula mezőket hozza az otthonunkba. Békés hangulatot és nyugalmat. Tálaljunk levendula mintás étkészletbe, ettől jobb hangulatban, finomabb lesz az étel is. És vigyük ki az utcára a levendulás ivóvizes palackunkat, és a kellemes illatát a munkahelyünkre illatosító pálcikákon. Adjunk ezzel békésebb, nyugodtabb hangulatot az életnek.
-
Publikálva
levendula, shea vaj szappan, vintage lakberendezes